Balogh Gábor köszöntőjével és beszámolójával kezdődött az idei MDSZ közgyűlés. A résztvevők elfogadták a 2017. évi elnöki beszámolót,valamint a szövetség 2017. évi egyszerűsített pénzügyi beszámolóját, közhasznúsági jelentését.

Hagyományosan ezen napirendi pontok után a 2018-as „Diáksportért” díjak átadása következett. Az idei díjazás kiemelt kitüntetettje a 81 éves bodaszőlősi Németi Tibor, aki a halmozottan hátrányos helyzetű hajdú-bihari térségben dolgozik a gyerekek motiválásán, felkészítésén, fantasztikus sikereket elérve. Idén diákjaival 4 Diákolimpia® döntőbe jutott el. A díjazottak teljes névsora, akik Balogh Gábortól és az MDSZ ügyvezető igazgatójától, dr. Erdős Dánieltől vehették át az elismerést:

Luchmann Péter, a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola tanára, aki Kiskunfélegyháza és körzete DSB titkáraként évek óta rendezi körzete Diákolimpia® rendezvényeit, valamint rengeteget besegít a megyei versenyrendszer bonyolításába is. Tanítványai különböző versenyeken – helyi, regionális és országos szinten is – sorozatosan bizonyítják felkészültségüket.

A teljes cikk az mdsz.hu-n olvasható.

Gratulálunk az elismeréshez!