Felejthetetlen élményekben volt része annak a 46 dózsás diáknak, aki a Határtalanul! pályázat keretében öt napra Székelyföldre látogathatott. Erdélyi kirándulásunk március 12-én hajnalban kezdődött. A korai indulás nem tántorított el bennünket. A hosszú utunk első fontosabb megállója Torda volt. A Josika Miklós Líceumban nagy szeretettel vártak bennünket. Az igazgatónő szívélyes köszöntője után a tordai gyerekek…
Tovább olvasom >>A 2018-as az EFOP-3.2.5-17-2017-00033 „Egy cél, több út” pályázat keretében megvalósult digitális témanap képei megtalálhatók a képtárban.
Tovább olvasom >>Kiemelkedő országos sikert hozott a Dózsa György Általános Iskolának a Bolyai Természettudományi Csapatverseny. A március 10-én, Budapesten rendezett döntőben a Dudás Tamás, Szabó Árpád, Szabó Zsombor, Zsígó Zsombor alkotta hatodikos csapat ezüstérmet szerzett, és a dobogó II. fokára állhatott fel. Különösen jelentős a teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy ezt megelőzően a Hunnia-Dél körzeti döntőben a…
Tovább olvasom >>Általános felismerés, hogy a mai digitális nemzedéket, a Z és alfa generációt másképp kell megszólítani az élet minden területén, magától értetődő módon az oktatásban is. A tanulás folyamatát illetően az a legizgalmasabb kérdés, hogyan lehet az iskolában olyan környezetet teremteni, amelyben a diákok érdeklődésének fenntartásával a tanulás hatékonyabban tud megvalósulni. A digitális kultúra egyre nagyobb…
Tovább olvasom >>Nem sokan örülnek a tél utolsó próbatételeinek. A havazás megnehezíti a mindennapjainkat, a hideg próbára teszi ellenálló képességünket. Nem így a gyerekekét. Ők úgy fogadják el a telet, amilyen. A Dózsások is igyekeznek kihozni a legjobbat abból, ami van. Még a hólapátolásból is. Amikor ma reggel besegítettek, egy kis kreativitással azt tanították a felnőtteknek, hogy…
Tovább olvasom >>